2026.07.30. / Saját érdekedben
Az alvászavar ma már népbetegség
Sokan azt hiszik, hogy az alvászavar természetes velejárója az öregedésnek.
Az alvás nem egyszerűen csak a pihenésről szól. Ugyanolyan fontos az egészségünk szempontjából, mint a megfelelő táplálkozás vagy a rendszeres mozgás.
Ennek ellenére egyre többen alszanak rosszul, és az alvászavar mára világszintű népegészségügyi problémává vált.
A jó hír az, hogy az alvás az egy hatékonyan javítható egészségügyi tényező. Már néhány tudatos életmódot érintő változtatással is javíthatjuk az alvás minőségét, és ezzel hosszú távon csökkenthetjük számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát.
Miért alszunk egyre rosszabbul?
Az évek múlásával tény, hogy változik az alvásunk, de ez a legtöbb esetben nem egyetlen okra vezethető vissza, sokkal inkább több, egymást erősítő tényező áll a háttérben.
A késő esti telefonozás, TV nézés, a folyamatos stressz, a rendszertelen napirend vagy a túl sok koffein mind megzavarhatja a szervezet természetes alvás-ébrenléti ritmusát.
A lefekvés előtti telefonozás vagy tabletezés több okból is ronthatja az alvás minőségét.
A kijelzők által kibocsátott kék fény csökkenti a melatonin termelődését, vagyis annak a hormonnak a szintjét, amely a szervezet számára jelzi, hogy elérkezett az alvás ideje.
De nem csak a fény jelent problémát.
A közösségi média, a videók vagy a mobiljátékok folyamatos szellemi ingereket biztosítanak. Az agy aktív marad, ezért nehezebben vált át az ébrenlétből az alvás állapotába, még akkor is, ha már fáradtnak érezzük magunkat.
Ezért fordulhat elő, hogy a telefon letétele után még hosszú ideig nem sikerül elaludni.
Itt van például az elhízás és a rossz alvás ördögi köre.
A rossz alvás és az elhízás között egy oda-vissza ható kapcsolat alakakul ki.
Ha rendszeresen keveset alszunk, felborul az étvágyat szabályozó hormonok (leptin, ghrelin) egyensúlya. Többet kívánjuk a magas kalóriatartalmú ételeket, könnyebben hízunk, és egyre nehezebb ellenállni a nassolásnak.
A túlsúly pedig tovább rontja a helyzetet.
A nyak és a garat környékén lerakódó zsírszövet beszűkítheti a légutakat, ami alvási apnoéhoz (légzéskimaradás) vezethet. Ilyenkor alvás közben a légzés ismételten leáll, az agy pedig újra és újra felébreszti a szervezetet.
És ezzel a kör bezárul.
Minél rosszabb az alvás, annál könnyebb hízni. Minél nagyobb a túlsúly, annál rosszabb lesz az alvás.
Ezért az egyik probléma kezelése gyakran a másikon is javít.
Miért változik az alvásminősége 50 év felett?
Sokan úgy gondolják, hogy a rossz alvás az öregedés természetes velejárója.
Ez azonban csak részben igaz.
Az évek múlásával valóban megváltozik az alvásunk. Csökken a mélyalvás aránya, gyakoribbá válnak az éjszakai felébredések, és a szervezet belső biológiai órája is átalakul. Emiatt sokan este korábban elálmosodnak, viszont hajnalban már nem tudnak visszaaludni.
Ehhez társulnak az életkorral egyre gyakoribb krónikus betegségek, az esetlegesen szedett gyógyszerek, valamint a hormonális változások is. Ezek önmagukban is ronthatják az alvás minőségét, együtt pedig még nagyobb terhet jelentenek a szervezet számára.
A jó hír, hogy az alvás romlása nem kizárólag a kor következménye. Sok esetben például a korábban említett rossz szokásaink állnak a háttérben, amelyeken megfelelő életmóddal vagy szükség esetén orvosi segítséggel javítani lehet.
Mit mutatnak a nemzetközi és a hazai adatok?
A kutatások szerint világszerte több mint 850 millió felnőtt küzd klinikailag jelentős inszomniával, ami manapság a leggyakoribb alvászavartípus, és ebből közel 415 millióan súlyos alvászavarban szenvednek. Ráadásul a mai ember átlagosan másfél órával kevesebbet alszik, mint száz évvel ezelőtt, ami már önmagában hosszú távon jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség, az elhízás és a mentális problémák kockázatát.
Sajnos az alvászavarok Magyarországon is a lakosság jelentős részét érintik, a leggyakoribb típusok az inszomnia (álmatlanság), az alvási apnoe (légzéskimaradás) és a hiperszomnia (állandó nappali fáradság).
Mikor érdemes komolyan venni a rossz alvást?
Mindannyiunkkal előfordul, hogy egy-egy stresszes időszakban rosszabbul alszunk. Ez önmagában még nem ad okot aggodalomra.
Ha azonban az elalvási vagy átalvási nehézségek hetente legalább három alkalommal jelentkeznek, és három hónapnál tovább fennállnak, akkor már nem egyszerű kellemetlenségről beszélünk. Ilyenkor az alvászavar önálló betegségnek számít, amelynek kivizsgálása és kezelése indokolt lehet.
Mit tehetünk a pihentetőbb alvásért?
Alakítson ki kiszámítható esti rutint!
Adjon pihenőt az elméjének, az agyának is!
A hálószoba legyen az alvás helye!
A jó alvás alapjait már napközben lerakhatjuk
Az elmének is idő kell a lelassuláshoz
A tartós alvászavart nem érdemes természetesnek tekinteni.
Honnan tudhatjuk, hogy valóban jól alszunk?
A pihentető alvás nem kiváltság, hanem az egészség egyik alapfeltétele. A jó hír pedig az, hogy az esetek többségében már néhány tudatos változtatás is érezhető javulást hozhat. Soha nincs késő elkezdeni.
Nem elvárás a tökéletesség. Elég, ha egyetlen dolgon változtatunk. Az egészségesebb alvás is így kezdődik, az első tudatos lépéssel.
Egy gondolat a végére!
Ez a cikk tudományos kutatásokra épül, de mint minden életmódbeli döntés személyes. Mielőtt változtatnál, érdemes a leírtakat a saját helyzetedhez igazítani, több forrásból is tájékozódni, és szakember véleményét minden esetben kikérni!
Tudományos források:
https://www.ahajournals.org/doi/10.1161/HCQ.0000000000000139 Többdimenziós alvásegészség: Definíciók és következmények a kardiometabolikus egészségre nézve: Tudományos nyilatkozat az Amerikai Szívgyógyászati Társaságtól
https://doi.org/10.1016/j.sleep.2025.106506 A World Sleep Society ajánlásai az alvást figyelő viselhető fogyasztói egészségkövetők használatára vonatkozóan
https://doi.org/10.3390/brainsci15030304 Globális nézőpontok az alvás egészségéről: definíciók, eltérések és következmények a közegészségügyre nézve
https://doi.org/10.1016/B978-0-443-13954-3.00022-X Nemek közötti különbségek az alvás egészségében
https://doi.org/10.1016/S1389-9457(08)70011-X Az alvás minőségének mérése
https://doi.org/10.1002/slp2.70002 Az okostelefon-használat és az alvásminőség közötti kapcsolat feltárása: Szisztematikus áttekintés
DOI:10.1007/s11357-024-01351-5 Az éjszakai alvás, a déli szunyókálás és a fizikai aktivitás összefüggései az összhalálozással idősebb felnőtteknél: a Seniors-ENRICA kohorszok
DOI: 10.1186/s12916-024-03833-x Az alvás, a fizikai aktivitás és a táplálkozás minimális és optimális kombinált változásai az összhalálozási kockázattal összefüggésben
https://doi.org/10.1016/j.smrv.2024.102028 Az alvászavarok definíciójának javaslata: ismeretelméleti áttekintés
https://doi.org/10.1016/j.numecd.2025.104014 Elhízás és alvászavarok: kétirányú kapcsolat
DOI:10.1186/s13098-025-01871-w Az alvászavarok befolyásolják a hormonális szabályozást: az alvászavarok, a hormonok és az anyagcsere-betegségek közötti kapcsolat feltárása
https://doi.org/10.7812/TPP/22.114 Az idősebb felnőtteket érintő gyakori alvászavarok
https://doi.org/10.1371/journal.pone.0270095 A Pittsburgh Sleep Quality Index (PSQI) válaszait az egészséges idősebb felnőttek teljes alvási ideje és az elalvás utáni ébrenlét modulálja.
https://doi.org/10.1016/j.smrv.2025.102121 Az álmatlanság globális prevalenciájának és terhének becslése: szisztematikus szakirodalmi áttekintésen alapuló elemzés
https://semmelweis.hu/mediasarok/2018/03/08/inszomnia-a-leggyakoribb-alvaszavar/ INSZOMNIA A LEGGYAKORIBB ALVÁSZAVAR


